Mentoring

ISMÉT ELINDUL A PWA MENTORPROGRAMJA

Pályázat a PWA – Sikeres Nők Egyesülete Vezetői Mentoring Programjában való részvételre

 

A Sikeres Nők Egyesületének egyik legfontosabb szakmai programja a mentoring program.

A program célja, hogy a mentoráltak támogatást kapjanak szakmai fejlődésükhöz nagy vezetői tapasztalattal rendelkező női és férfi vezetőktől.

Tovább >>

A nők gazdasági szerepvállalása nem pusztán esélyegyenlőségi kérdés: gazdasági szükségszerűség, gazdasági érdek, a vállalatok versenyképességének kulcsa.
A PWA – Sikeres Nők Egyesülete elkötelezett a nők vezetői ambícióinak támogatásában, tudással, tapasztalattal és üzleti networking lehetőségekkel segíti a nők szakmai előmenetelét. Komolyan veszi, hogy a tudásátadás az egyén közösségi, társadalmi felelőssége is, a tudáscsere lehetőség egymás inspirálására, ezért a PWA 2019-ben is folytatja egyedülálló mentoring programját.

 

Jelentkezőket várunk a programba, illetve szeretnénk, ha a program népszerűsítésében részt vállalnál.

Nemcsak nők csatlakozását várjuk, hanem férfiakét is, hiszen az Egyesület nem osztja ketté a világot csak férfiakra és csak nőkre, fontosnak tartja az integrált gondolkodást. A mentorok között is van sikeres férfi vezető, aki egyetért a PWA céljaival, s támogatja a nők szakmai előmenetelét.

Hagyományt teremtve a PWA tapasztalt mentorok révén évente 30-35 női és férfi menedzsert segít, hogy sikeresebbek legyenek a vezetésben, ezzel hosszabb távon hozzájárulhatnak a szervezetek (vállalkozások és vállalatok) sikerességéhez.

 

Miért érdemes jelentkezni a PWA – Sikeres Nők Egyesülete Vezetői Mentoring Programjára?

  • Komoly vezetői tapasztalattal rendelkező női és férfi vezetőktől tanulhat és kaphat támogatást saját fejlődéséhez és céljaihoz a jelentkező;
  • Egy önkéntességi kultúrán alapuló, fejlődni vágyó közösség aktív tagjává válhat;
  • Esélyt kap, hogy tanulhasson, és képes lesz tanítványból tanítóvá válni.

 

Célcsoportunk:

Minden olyan nő és férfi, akik szervezetet vagy vállalkozást vezetnek vagy terveznek vezetni a közeljövőben.

 

A Program működése:

A mentor a mentorálttal együtt meghatározza meg a személyes célokat, meghallgatja, támogatja és tanácsaival segíti a mentoráltat, ennek megfelelően írásos megállapodás jön létre köztük.

 

A Program időkeretei:

A párok havonta találkoznak. Amennyiben a személyes találkozó nem oldható meg, úgy az Skype-on is megtörténhet.

 

A Programban való részvétel feltételei:

  • Képzésen való részvétel a mentorok és a mentoráltak részére.
  • A pályázat beküldése, mely egy rövid kérdőív megválaszolásából áll.
  • Részvétel a program bejelentésén és a program lezárására szervezett rendezvényeken, valamint az időközi értékelő megbeszéléseken.
  • A mentoráltak részére a PWA tagság megszerzése és a tagdíj befizetése a program indulása előtt.

 

A PWA tagság előnyeiről a következő linken tájékozódhat:
http://www.pwa.hu/elonyok/

 

Mentorok:

A PWA által kiválasztott, nagy tapasztalattal rendelkező sikeres vezetők lesznek a programban résztvevő mentorok.

 

Jelentkezés:
Jelentkezőket várunk a mentoring programba metorként és menoráltként.

 

Amennyiben szakmai tudásod szívesen átadnád, akkor kérjük jelentkezz mentornak. Ha ismersz-e olyan személyt, akit alkalmasnak találsz arra, hogy felkeressük és bevonjuk a PWA mentoring programjába mentorként kérjük, add meg az elérhetőségeit és mi megkeressük.

Jelentkezés mentorként itt:

https://goo.gl/MFJVy9

Jelentkezési határidő: 2019. január 5.

 

Ha mentoráltként szeretnél résztvevnni a programban vagy ismersz olyan személyt, akinek szívesen ajánlod a programot, kérjük tájékoztasd őt a lehetőségről, és küld el részére a tájékoztatót.

Jelentkezés mentoráltnak itt:
https://goo.gl/hVpzdJ

Jelentkezési határidő: 2019. január 5.

 

Cégek jelentkezését is várjuk. Ha ismersz-e olyan céget, akik nyitottak arra, hogy munkatársait bevonjuk mentoring programba, esetleg bármilyen módon szívesen támogatnák a programot, kérjük küld el ajánlásod.

Cégek ajánlása a PWA mentoring programba.


Jelentkezés itt:

https://goo.gl/9BQvBa

Jelentkezési határidő: 2019. január 5.


PWA mentoring szórólap  |  PWA Mentoring brochure

 

A mentorpárosokat a PWA – Sikeres Nők Egyesülete februári 21-i rendezvényén jelentjük be. A mentoring orientációs programra ezt követően kerül megrendezésre március elején.

További információt egyesületünkről www.pwa.hu weboldalon találsz.

Reméljük, hogy a támogatásoddal a jövőben is sok, sokszínű, különböző szakterületről érkező mentorpárosok kezdik el a közös munkát 2019-ben.

 

Üdvözlettel:

Katona Melinda
PWA elnök

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás