Váczi Rozi: Kézzel, szívvel, szeretettel

Váczi Rozi: Kézzel, szívvel, szeretettel

 

Sosem terveztem vállalkozóvá válni, csak egy belső hang után mentem, mikor megszületett bennem a matyodesign ötlete. Az volt a vágyam, hogy a Tardon eltöltött csodás gyerekkori évek után, valamit visszaadjak azoknak az asszonyoknak akik körülvettek kislánykoromban. Így hímzést adtam a kezükbe, amiért pedig pénzt tudtam fizetni: ez volt a mozgató rugó, hogy segítsem az ő szerény életüket.
Hamar kiderült, hogy ez az ötlet egy márkává válhat, mert az embereknek szüksége van a valós és jó üzenetet hordozó termékekre. Ahogy a termékek fejlődtek, úgy fejlődtem én is, és mindig nyitott voltam arra, hogy tanítsanak, hogy különböző szakterületről érkező coachok formáljanak. Sosem hittem azt hogy készen vagyok, vezetővé váltam, a mai napig tanulom és szeretném formálni ezt a tisztségemet, emberségesen, de határokat meghúzva, feladatokat ügyesen delegálva.

Hittem a szép lassú fejlődésben, mindig egyről a kettőre terveztem lépni és olyan célokat tűztem ki magamnak és a cégnek, amit tudtam, hogy meg tudunk ugrani. És így egyesével jutottunk el oda, hogy a 2010-ben megálmodott ötletből, mára már egy több mint 40 fős hímzőcsoport segíti munkánkat, saját varrodánk van Tardon és benne saját tardi munkatársaink, akiket minden nap megbecsülök. Felismertem azt is, hogy vannak olyan szakterületek amire nem fogok választ kapni a falu határain belül, így különböző tanácsadókkal dolgozunk megbízási szerződéssel, hogy egyre komolyabb, profibb és nagyobb cég legyen a matyodesign. A webshop fejlesztésén, a viszonteladói hálózat bővülésén és a matyodesign túra megszaporításán dolgozunk, szépen lassan de biztosan és mindig hatalmas szeretettel.