Drávai Diána: A hobbim a hivatásom

Drávai Diána: A hobbim a hivatásom

A nevem Drávai Diána, ipari termék- és formatervező mérnök. 26 éves egyéni vállalkozónő vagyok. 2014. őszén alapítottam saját márkám, „Diadravai” néven. Budapesten végeztem az Óbudai Egyetemen mérnökként, az öltözék és kiegészítő tervezés modulon. Nagyon inspiráló időszak volt az ott töltött négy év számomra. Sokat tanultam kiváló tanáraimtól és a tehetséges csoporttársaimtól egyaránt.

Szabadidőmben kiállításokra, divatbemutatókra, rendezvényekre jártam. Érdekelt ez a világ, hogy lássam, hogyan csinálják a már befutott márkák. Tanulmányaim során több cégnél is szereztem szakmai tapasztalatot, emellett otthon képeztem magam, ahol a legjobbtól tanulhattam, édesanyámtól, aki szintén ebben a szakmában tevékenykedik.

Jelentkeztem az Önindító 2014 programban egy patchwork ruhakollekció tervével. A program ideje alatt vállalkozási alapismeretekkel gazdagodtam, üzleti tervet írtam, s az első alkotói piacra, Pop-up boltra készültem. Már az első alkalommal, amikor a közönséggel megismertettem a munkáimat, sok dicséretet és instrukciót kaptam. 2015-ben elindítottam a vállalkozásomat. Egy a kezdő vállalkozókat támogató pályázat elnyerését követően Pécsett kialakítottuk önindítós társammal, édesanyámmal (a Csipetkék vezetője) műhelyünket, egy évvel később üzletünket. Ebben a vállalkozásban én voltam egy személyben a tervező, készítő, csomagoló, könyvelő, weboldal szerkesztő és marketinges is egyben.

Nagy kihívás volt számomra minden feladatot menedzselni, de egyben élveztem is minden pillanatát. Ezután következtek a divatbemutatók, melyek megszervezése is izgalmas projekt volt. Részt vettem a XV. Országos és Nemzetközi Patchwork Kiállításon egy önálló divatbemutatóval, ahol a barátnőim modellkedtek a színpadon. Később a Főtérben és a Nana bistro & bárban a pécsi Design hét keretén belül volt alkalmam megmutatni az alkotásaimat. Táskakészítő workshopokat tartottam. Bőr ékszereimről a pecsma.hu oldalán is írtak. Szerepeltem az M1 Felsős című műsorában egy, a műhelyemben készült felvétellel. A Pécsi Érték Kiállításokra is kaptam meghívást. Legutóbb az Árkád bevásárlóközpontban mutatkozhattam be a portékáimmal, ahol még táska kollekció tervezésére is kaptam munka ajánlatot. A márkám történetének 4. évében járva, már különlegesnél különlegesebb megrendeléseket kapok, és valósítok meg. Készítettem mackó jelmezt, kézzel festett pártát, többfunkciós bőrtáskát, vízálló táskát, koszorúslány ruhát, menyecskeruhát, s az előző évben már menyasszonyi ruhát is. Minden nap azért dolgozom, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Sok befektettet idő, olvasás, tanulás, kapcsolat építés kell ehhez, és nem utolsó sorba türelem, precizitás és szorgalom. Rengeteg célom van még, melyet lépésről lépésre akarok elérni, ahogy eddig is tettem. A rövid távú célom, hogy az egyszemélyes vállalkozásomat bővítsem marketinges szakemberrel, a gyártás megosztásával, és a termékeim viszonteladókhoz való eljuttattatásával.

Mi az álmom, a vágyam? Az álmom már teljesült, a hobbim a hivatásom, a vágyam pedig az, hogy minél többen megszeressétek, megismerjétek a munkáimat. Gyerekkorom óta szenvedélyem a varrás, a tervezés, rajzolás. Álmodtam, egy saját márkát, mely hordható, szerethető, egyedi, minőségi és végül, de nem utolsó sorban pénztárcabarát.

http://www.diadravai.hu/

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás