Ha visszagondolunk pár száz évvel ezelőtti nőtársainkra, könnyen hihetnénk, hogy számukra könnyebb volt az élet, hiszen a háztartás vezetésén és a gyerekek nevelésén túl, nem volt más felelősségük (mintha ez így önmagában nem lenne bőséggel elegendő feladat és felelősség!). A szerencsésebb gazdasági körülmények közé születettek pedig biztosan báltól bálig éltek. A valóság az, hogy bár a korlátjaik sokkal erősebbek és szűkebbek voltak társadalmi értelemben, de vállalt felelősségeiknek szinte nem volt határa. Beteget ápoltak, gondoskodtak az idősebb családtagokról, családfenntartók voltak, amikor a nem ritka háborúskodások idején a férfiak hiányoztak a háztól. Ilyenkor fenntartották és vezették a gazdaságot, sérülteket ápoltak, olykor még a zsoldok kifizetését is intézték. Békeidőkben pedig sokan végeztek különböző önkéntes munkákat, még ha ez nem is volt mindig szervezett keretek között.
Sokan és sok területen harcoltak azért, hogy a nők ne legyenek másodrangú állampolgárok, hogy alanyi joguk legyen a tanulás és a szabad választás, legyen szó hivatásról, férjről, életmódról vagy akár politikai képviselő választásról.
Segít bennünket azóta megannyi technikai találmány is, hogy a háztartási feladatok egy részét már gépek segítségével, könnyebben és főként rövidebb idő alatt tudjuk elvégezni. (Aki próbált már kézzel mosni, vagy tejszínhabot kézzel felverni, az értékeli is kellőképpen ezeket a találmányokat).
Mindazonáltal, azt kell tapasztalnunk, hogy a kibővült lehetőségekkel, gyakran nem több időnk maradt magunkra, hanem ugyanolyan kevés. Bizonyára te is ismersz olyat, ha nem is saját magad, aki hajnalban kell, hogy előkészítse a gyerekeket az óvodára / iskolára, majd legalább az egyiket el is viszi a helyszínre, aztán berohan dolgozni, ahol bizonyítási kényszer által hajtva legalább másfélszer annyit tesz le az asztalra mint egyes férfi kollégái, aztán hazafelé még bevásárol, elhozza a gyereket, otthon vacsorafőzés közben még beszélget is vele vagy kikérdezi a leckét, aztán nem egy esetben még tanul/tornázik/ rendet rak a lakásban és igyekszik közben nő is maradni, párkapcsolatát megőrizni nyugodt háttérnek.
Mindezt persze, nem szembe állítva a férfiak terheivel, mert szerencsére azt tapasztalhatjuk, hogy a közös feladatokból (gyermeknevelés, háztartás) ők is egyre többet és egyre szívesebben vállalnak. Mégis, azt gondolom, hogy ha idetévedne egy megfigyelő egy másik bolygóról, az első kérdései egyike lenne, hogy honnan van a nőkben ennyi energia és képesség?
A figyelmem megosztást – egyes elméletek szerint – már az őskorban megtanultuk, amikor a gyümölcsök és ehető gyökerek, levelek szedegetése közben figyelnünk kellett a környezetünkben felbukkanó veszélyekre, csakúgy mint a körülöttünk szaladgáló vagy éppencsak tipegő apróságokra. Mégis, titkaink közül az egyik legnagyobb talán az, hogy képesek vagyunk összefogni, egymásra támaszkodni, egymásnak megnyílni és támogatást nyújtani. Ez mindig így volt, születéstől a halálig, a nők közösségként vettek részt egymás életében, kisegítették egymást, támogatták egymást, segítséget kértek és adtak egymásnak.
Néha érdemes megállni és átgondolni: mihez lenne szükségünk egy támogató női körre és hol találhatjuk azt meg? Illetve kinek és miben tudnánk a mi tapasztalatainkat, megértésünket a világról átadni. Te milyen női közösségekben vagy résztvevő?
