Csikós-Nagy Katalin – Innováció, dinamizmus – ez vagyok én

Kérlek, meséld el vállalkozóvá válásod/vállalkozásod történetét:

 Egy küldetés kezdete: A HR-Evolution Kft-t, azaz a vállalkozásomat 2009. január 21-én alapítottam, másnap pedig életet adtam Kata lányomnak.
Talán éppen ezért az átlagosnál sokkal nagyobb felelősséget érzek a vállalkozás, ügyfeleim és partnereim iránt.
Kezdetben hagyományos HR tanácsadó cég voltunk, majd a munkaerőpiaci jártasságunk által kiderült, hogy a fluktuáció kezelése az erősségünk, ebben vagyunk a legjobbak. Így szereztünk több éves releváns tapasztalatot mielőtt a probléma országossá vált.
A fluktuáció kezelés, munkaerő megtartás területén elsőként szakosodtunk ebbe az irányba és országos kutatásokat is évről évre ellátjuk.
2017 óta több, mint 200 médiamegjelenésünk volt a témában, számtalan előadás, interjú szakmai rendezvényeken. A HR-Evolution a HR körökben ismert, elismert.
A munkaerő megtartás a legösszetettebb HR feladat, senior szervezetfejlesztő, tréner, pszichológus csapatunk szakmai tapasztalata összeadva több, mint 200 év.

 

Hogyan élted meg vállalkozóként/vezetőként a női szerepeidben a 2020/2021-es pandémiás helyzetet?

 

Covid előtt, 2019 őszén, 2020 elején egy rendkívül nagy felfutásban volt a vállalkozás, nagyon szépen beértek az előtte befektetett ügyfélkapcsolatok. Több, nagy nevű cég köteleződött el irántunk és indult el projektünk, aztán jött a hirtelen mély zuhanás.
Csapatot meg tudtuk tartani – online üzemmód
Saját megélésem vezetőként, nőként, anyaként:
•többet dolgoztam, olyat is bevállaltunk, ami nem kimondottan a profilunk – rugalmasság,
•mélypontok is voltak, mert nem voltam emberek között, barátnőkkel sem igazán,
•gyereknevelés, otthon tanulás is okozott kihívást, de talán erősítette is a kapcsolatunkat
Ami segített nekem: kutya, sok túra, séta, sport, párkapcsolat, célok, innováció és az, hogy mindig gyorsan, jól tudtunk alkalmazkodni a változásra.

 

Hogyan reagáltatok a vállalkozásban/csapatban a Covid okozta helyzetre?

 Felmértük a piaci helyzetet – 2020. március 18-án, azonnal készítettünk egy, a vállalkozások által megélt gazdasági és munkaerő-piaci változásokat vizsgáló kutatást – az eredményekre reagálva készítettünk munkavállalók és munkáltatók számára is támogatást jelentő munkafüzeteket.
Csapatunk áttért teljesen home office működésre.
Tevékenységünkben, amit lehetett, áttettük az online térbe, rugalmasan.
A fejlesztések, elvándorlás kezelés területén a már megkezdett projektek közül 1-2 be tudott fejeződni online is, de a többi befagyott.
Mivel a fluktuációkezelésen belül és az mellett több tevékenységünk is van, így az Outplacement, azaz a gondoskodó létszámleépítésre több igény lett, és jól működött online is. A Munkavállaló Támogató Programra ugyancsak nagyobb igény mutatkozott.

 

Videó: https://youtu.be/8XvVgbHfZuU