Megnyitjuk a mentor programhoz való csatlakozás lehetőségét!
A Sikeres Nők Közhasznú Egyesületének (PWA) egyik legfontosabb szakmai programja a mentoring program.
A program célja, hogy a mentoráltak szakmai fejlődésüket támogató tudást és iránymutatást kapjanak különböző háttérrel rendelkező mentoroktól – köztük tapasztalt vezetőktől, szakemberektől, önkéntesektől és fiatal elkötelezett segítőktől.
Az idei év újdonsága, hogy egyetemista mentorokat is bevonunk a programba, akik friss, fiatalos szemléletükkel, a Z generáció digitális és társadalmi tudásával gazdagítják a mentorálási folyamatot.
Ezáltal a mentorálás nemcsak a fiatalabb korosztály számára nyújt inspirációt, hanem az idősebb generáció is új nézőpontokat, technológiai megoldásokat és korszerű gondolkodásmódot ismerhet meg.
A program így valódi kétirányú tanulási lehetőséget (reverse mentoring) teremt, ahol a generációk egymást támogatva fejlődhetnek.

Nemcsak nők csatlakozását várjuk, hanem férfiakét is, hiszen az Egyesület nem osztja ketté a világot csak férfiakra és csak nőkre, fontosnak tartja az integrált gondolkodást.
Várjuk a jelentkezésedet a programba, illetve szeretnénk, ha a program népszerűsítésében részt vállalnál.
Miért érdemes jelentkezni a PWA – Sikeres Nők Egyesülete Mentoring Programjára?

- A jelentkezők szakmai fejlődésüket és céljaik elérését támogató mentorálásban részesülhetnek, olyan inspiráló mentoroktól, akik különböző területekről és tapasztalati háttérrel érkeznek – köztük vezetők, szakemberek, önkéntesek és fiatal tehetségek.
- Egy önkéntességi kultúrán alapuló, fejlődni vágyó közösség aktív tagjává válhat;
- Esélyt kap, hogy tanulhasson, és képes lesz tanítványból tanítóvá válni.
Amit a mentor adhat
- Mentoráláshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudás
- Tapasztalat & háttér
- Mentorálás felelősségének vállalása
- Hiteles & elhivatott
- Jó kommunikációs képesség
- Meghallgatás, visszajelzés és kérdezés képessége
- Empatikus és képes a másikat előtérbe helyezni
- Bizalmat sugároz és épít, támogató és elérhető
- Strukturált és proaktív
- Nem dönt és a mentorált helyett nem mondja meg, mit tegyen
- Növekedési gondolkodású, hisz mások fejlődésében
Amit a mentorált tesz hozzá a folyamathoz
- Információ biztosítása a folyamathoz
- Elkötelezettség
- Személyes felelősségvállalás
- Meghallgatás, visszajelzés és kérdezés képessége
- Empátia, elfogadás
- Aktív
- Rugalmas
- Nyitott új ismeretekre, kész tanulni
- Vannak céljai és elvárásai a folyamatra vonatkozóan
- Képes és kész a bizalmi viszony kialakítására
- Törődik a folyamattal, a kapcsolattal
- Kölcsönös tiszteletre kész
- Növekedési gondolkodásmóddal rendelkezik
Célcsoportunk:
- Minden olyan nő és férfi, akik érdeklődnek a szakmai fejlődés, a vezetés és a tudásmegosztás iránt – legyenek akár tapasztalt vezetők, szakemberek, önkéntesek, a közeljövőben vezetői szerepre készülők, vagy olyan egyetemisták, akik szívesen kapcsolódnának be a mentorprogramba mentorként vagy mentoráltként. A program nyitott mindenki számára, aki értéket lát a generációk közötti párbeszédben és a sokszínű tapasztalatok megosztásában.
A Program működése és időkeretei:
- A mentor a mentorálttal együtt határozza meg a személyes célokat, meghallgatja, támogatja és tanácsaival segíti a mentoráltat, ennek megfelelően írásos megállapodás jön létre köztük. A mentor a mentorálttal együtt határozza meg a személyes célokat, meghallgatja, támogatja és tanácsaival segíti a mentoráltat, ennek megfelelően írásos megállapodás jön létre köztük. A párok havonta találkoznak, az első alkalommal kötelezően személyesen. Ezt követően, ha a személyes találkozó nem oldható meg, a további egyeztetések online formában is történhetnek.
Tagsági/részvétei díjak:
- Az egyesület tagsági díja:
- 2025.11.30.-ig: 42.000 Ft (30% kedvezmény)
- 2026.01.15.-ig: 51.000 Ft (15% kedvezmény)
- 2026.01.16.-tól: 60.000 Ft
- 25 év alatt (az első 25 diáknak adunk, aki jelentkezik):
- 39.000 Ft (35% kedvezmény)
- Cégek egyesületi támogatói tagsági díja:
- 2025.11.30.-ig: 210.000 Ft (30% kedvezmény)
- 2026.01.15.-ig: 255.000 Ft (15% kedvezmény)
- 2026.01.16.-tól: 300.000 Ft
- Név: Munkájukban Sikeres Nők Közhasznú Egyesülete
- Bankszámla szám: CIB Bank – 10701520-67602317-51100005
Mentorok:
- A programban olyan elkötelezett női és férfi mentorok vesznek részt, akiket a PWA választ ki szakmai tapasztalatuk, emberi hozzáállásuk és a fejlődési iránti nyitottságuk alapján.
Jelentkezés:
- Jelentkezőket várunk 2026. január 31-ig a mentoring programba mentorként, menoráltként és cégként egyaránt.
Amennyiben szakmai tudásod szívesen átadnád, jelentkezz mentornak! Ha ismersz-e olyan személyt, akit alkalmasnak találsz, hogy felkeressük és bevonjuk a PWA mentoring programba mentorként kérjük, köss össze vele.
Amennyiben mentoráltként szeretnél részt venni a mentor programban vagy ismersz olyan személyt, akinek szívesen ajánlod a programot, kérjük tájékoztasd őt a lehetőségről, és küld el részére a tájékoztatót.
Cégek jelentkezését is várjuk, akik nyitottak arra, hogy munkatársait bevonjuk mentoring programba, esetleg bármilyen módon szívesen támogatnák a programot és a szervezetet kérjük, küldd el ajánlásod.
Visszajelzések a PWA mentoring programjáról
Ajánlom mindenkinek, aki kihívás előtt áll a 2025-ös évben, vagy olyan nagy lépésre készül – legyen az karrierváltás, szakmai előremenetel vagy vállalkozással kapcsolatos tervek – ahol szüksége van professzionális támogatásra. A PWA családhoz tartozni egy életérzés, amikor tudod, hogy jó helyre érkeztél, ahol nyitott és befogadó csapatra találsz. Melinda és Zoltán neve pedig 100% garancia minderre. – Rápolthy Lívia
Partneri kapcsolatban tudtunk dolgozni, sok önreflexióval és saját élmény megosztással. Amire éppen szüksége volt az ügyfélnek azt a beszélgetéstípust használtuk pl. coaching és/vagy mentoring. A mentee fontos döntést hozott meg a munkájával, munkahelyével kapcsolatban, amit valóra is váltott. Volt még időnk ránézni az új munkahely kihívásaira is.
További információt egyesületünkről a weboldalon találsz. Reméljük, hogy a támogatásoddal a jövőben is sokszínű, különböző szakterületről érkező mentorpárosok kezdik el a közös munkát.
Információ és egyéb kérdés esetén kérjük, írjon a pwa@pwa.hu címre!