Sikertörténet leírása
Vidéken, egy kis falusi óvodában kezdtem a pályámat óvodapedagógusként. Egy nap megérkezett hozzánk egy kisfiú, Levi, aki akkor kapta meg autizmus diagnózisát. Akkor még keveset tudtam erről a különleges állapotról,amit autizmusnak hívnak, de valami megmozdult bennem: segíteni akartam neki megérteni a világot – és azt is, hogy a világ megértse őt. Ő volt az, aki elindított azon az úton, amely mára nemcsak a hivatásommá, hanem a küldetésemmé vált. Végtelenül hálás vagyok neki és a családjának ezért.
Ekkor alapítottuk meg Tapolcán „Az én Világom Tapolca” – a Tapolca és környéki autista gyermekekért Egyesületet, hogy összefogjuk a környéken élő érintett családokat, és segítsünk, amiben tudunk. Az egyesületben azóta is alelnökként és egyetlen gyógypedagógus szakemberként tevékenykedem.
Nem indultam könnyű helyzetből: hátrányos körülmények között nőttem fel, és fiatal felnőttként is sok nehézséget kellett leküzdenem. Egyedülálló anyaként hagytam el a biztos állami munkahelyet, hogy belevágjak a bizonytalan vállalkozói létbe – sokak szerint merész döntés volt. Számomra viszont ez jelentette a szabadságot, az önazonosságot és a fejlődés lehetőségét.
Gyógypedagógus vállalkozó lettem, és Keszthelyen, a Szemfüles Egyesületben találtam meg azt a szakmai és emberi közeget, ahol igazán kiteljesedhettem. Hálás vagyok, hogy ebben a támogató közösségben, Vaszily-Hegedüs Andrea elnök mellett, az ötleteim és terveim megértő fülekre találtak, és valódi szakmai együttműködésekké formálódtak.
A vállalkozó gyógypedagógusok munkáját vidéken sokáig értetlenség övezte. A segítő szakmában sokan nehezen fogadták el, hogy a minőségi, személyre szabott fejlesztésnek is van értéke és ára. De mi kitartottunk: szakmai kapcsolatokat építettünk, közösségeket formáltunk, előadásokat és konferenciákat tartottunk, és egyre több helyen nyíltak ajtók előttünk.
Ma már nemcsak gyógypedagógusként dolgozom, hanem hidat építek szülők, pedagógusok, gyermekek és a városvezetés között. Folyamatosan igyekszem elmélyíteni a tudásomat – jelenleg képzésben lévő autizmus szaktanácsadó vagyok.
Számomra az igazi siker nem a címekben vagy a díjakban rejlik – bár büszke vagyok rá, hogy szülői jelölés alapján kétszer is bekerültem a Szikra Tehetséggondozó Egyesület „Az év gyógypedagógusa” jelöltjei közé. Az igazi siker az a pillanat, amikor egy szülő megkönnyebbülten mondja: „Most először érzem, hogy értenek minket.”
A munkám során, az egyéni fejlesztések mellett, szemléletformáló előadásokat tartok óvodákban, iskolákban, sportegyesületekben,szociális szférában és neuroaffirmatív önismereti csoportot is vezetek autista gyermekek számára. Szerveztem már csendes órát a helyi étteremben, filmvetítést és közönségtalálkozót az autizmusról, valamint szülőklubokat és tréningeket Tapolca és Keszthely környékén élő családok számára. Az SNI Suli indulása óta rendszeresen meghívott előadóként veszek részt az eseményeiken, ahol a szakmai közösség tagjaival együtt dolgozunk azon, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek elfogadása és támogatása minél természetesebb legyen a hazai oktatásban.
Ma már tudom, hogy az érzékenységem, az elmélyültségem és az a másfajta látásmód, ami jellemző rám – valószínűleg a saját érintettségem miatt is – nem hátrány, hanem erőforrás. Segít abban, hogy jobban ráhangolódjak a gyerekekre, és meglássam bennük azt, amit más talán még nem.
Az én történetem arról szól, hogy bármilyen nehéz helyzetből is indulunk, a kitartás, az önismeret, a tanulás és a hit önmagunkban képes hegyeket megmozgatni.
A siker számomra nem a végállomás, hanem a fejlődés útja – és ez az út, azt hiszem, még csak most kezdődik igazán.
Mit tanultál, és ennek hatására milyen változást?
Az elmúlt évek során megtanultam, hogy a szakmai tudás akkor válik igazán értékké, ha közösségeket formál, szemléletet alakít és valódi elfogadást teremt. Megerősödött bennem az a hit, hogy a neurodiverzitás elfogadása nemcsak a gyerekek, hanem az egész társadalom fejlődésének kulcsa.
A jövőben szeretném tovább erősíteni a vidéki neuroaffirmatív szakmai hálózatot, hogy minél több család, pedagógus és intézmény számára elérhető legyen a korszerű, elfogadó és gyakorlatias támogatás. Célom, hogy a vállalkozásom ne csupán fejlesztőhely, hanem tudásmegosztó és közösségépítő tér legyen, ahol szakemberek és szülők együtt dolgoznak az autista gyermekek életminőségének javításán.
Jelenleg szakdolgozatom témája Tapolca Város autizmusstratégiája, ami számomra szimbolikus is: szeretném, ha a város, ahol élek és dolgozom, példát mutathatna abban, hogyan lehet közösségi szinten tenni az autista személyekért. Célom, hogy a kutatásom és a gyakorlati tapasztalataim alapján olyan javaslatokat dolgozzak ki, amelyek hosszú távon is segítik az autista emberek életminőségének javítását és társadalmi láthatóságát.
Szakmai és emberi szinten is az motivál, hogy minden egyes gyermek, szülő és pedagógus megtapasztalhassa: az elfogadás nem különleges tett, hanem természetes alap. Ez az az irány, amit a jövőben is követni szeretnék – lépésről lépésre, közösségről közösségre.