Petró Zsuzsa, Tóth Szilvia: Együttérző nevelés

Petró Zsuzsa, Tóth Szilvia: Együttérző nevelés

Két anya az együttérző családokért

Az Együttérző nevelés közösséget ketten működtetjük, Petró Zsuzsa és Tóth Szilvia. Mindketten többgyermekes anyukák vagyunk, összesen öt gyermeket nevelünk. Mindig is fontos volt számunkra, hogy együttérzően viszonyuljunk a minket körülvevő világhoz és hozzájáruljunk az emberi kapcsolatok békésebbé tételéhez, anyaként pedig ebben a szellemben neveljük gyermekeinket is. Ugyanakkor a saját bőrünkön tapasztaltuk, milyen nehéz feladat a mindennapokban úgy türelmesnek maradni gyermekeinkkel és együttérzően rájuk figyelni, hogy közben saját magunkkal is törődjünk és a döntéseinkkel is békében legyünk. Rengeteg gyermeknevelési könyvet elolvastunk és “teszteltünk”, hogy gyermekeinkhez (és másokhoz) fűződő kapcsolatunkat békéssé tudjuk tenni.

Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) megismerése mindkettőnk életében fordulópontot jelentett: ebben a kommunikációs módszerben, szemléletmódban találtuk meg azt, amit több éve kerestünk. Az EMK használata során a mindennapok pozitív tapasztalatai pedig egyre inkább érlelték bennünk a vágyat, hogy mindezt megismertessük más családokkal is. Az EMK-nak köszönhetjük azt is, hogy mi ketten kapcsolatba kerültünk egymással. Felismerve hát közös céljainkat, összefogtunk, és család ésmunka mellett a szabadidőnkből kezdtük felépíteni az álmunkat.
2015-től indítottuk el programjainkat: családi délelőttöket, tantermi szülői tréningeket tartottunk, babamama klubot és esti beszélgető klubot vezettünk. Sokféle programmal kísérleteztünk, míg végül kialakítottuk az elfoglalt szülők igényeihez sokkal inkább illeszkedő és a mi piacunkon még újdonságnak számító online tréningünket (8 hét 4 lépés Online EMK Alaptréning szülőknek), ami több mint egy éve fut sikeresen. Ez a tréning a távoktatási formát (e-mail, weboldal) ötvözi az interaktív (Facebook) csoportos feldolgozással és mivel nyolc héten keresztül tart, arra is lehetőséget ad a szülőknek, hogy a módszert már menet közben kipróbálják és megtapasztalják otthon.

Jelenlétünk a tréning mellett is elsősorban az online térben számottevő: Facebook oldalunkon több mint 3000 olvasó követi napi rendszerességgel megjelenő saját EMK-s családi történeteinket, Facebook csoportunkban 1000 tag tudja megosztani egymással saját tapasztalatait. Jövőbeli terveink között szerepel többek között egy a családi történeteinkből készült válogatás kiadása.

Hogy sikeresnek tartjuk-e magunkat? Nos, számunkra a legnagyobb siker az, hogy rengeteg szülőt megismertettünk az EMK-val, hogy számtalan visszajelzést kapunk arról, hogy történeteink és tréningjeink hatására fontos változások indultak el sok-sok ember fejében és családjában. Azt gondoljuk, fontos és jó döntésünk volt, hogy igazán sem az EMK-t oktató számos trénerrel, sem a különböző gyermeknevelési irányzatokkal nem akartunk versenyezni, ehelyett a kettő között megtaláltuk azt a piaci rést, amit korábban senki sem tűzött kizárólagosan a zászlajára és aminek létjogosultságát évek óta rengeteg szülő igazolja.

Számunkra az is nagy siker, hogy milyen mérhetetlenül sokat tanultunk ebből az egészből önmagunkról, egymásról, a saját határainkról, felelősségről, döntésekről, arról, hogy a sikerhez is a hibákon át vezet az út és arról, hogy hogyan tudjuk magunkat motiválni, amikor minden kilátástalannak látszik (merthogy ilyen is volt nemegyszer). Bankot ugyan nem robbantottunk és örülünk, hogy az Együttérző nevelés most már legalább saját magát fenntartja, de a saját utunkat jártuk és járjuk, pont úgy, ahogy szerettük volna.

 

http://egyutterzoneveles.hu/
http://www.facebook.com/egyutterzoneveles/

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás