Oszlánczi Réka – Az imádnivaló magyar palacsintás különlegesség királynője

Oszlánczi Réka – Az imádnivaló magyar palacsintás különlegesség királynője

Kérlek, meséld el vállalkozóvá válásod/vállalkozásod történetét:

 

Oszlánczi Réka vagyok, a Creppy márka tulajdonosa, a miskolci Creppy PalacsintaHáz és Creppy PalacsintaCenter RendezvényHáz vezetője, valamint a Creppy Franchise alapítója. 15 éve vezetem Miskolcona Creppy PalacsintaHázat, mely mára a Creppy Centerrel együtt Miskolc egyik fő turisztikai célpontjaivá váltak. 2014-ben született meg a Creppy védett márkanév, ezzel párhuzamosan a Creppy Franchise koncepciója, melyet 2019-ben a Nemzetközi Franchise Szövetség a világ 12 legígéretesebb franchise koncepciója közé választott. Számos hazai és nemzetközi elismerésben részesültem én és a Creppy is, lettem év fiatal vállalkozója, a FIVOSZ régiós elnöke vagyok. Ami mégis a legfontosabb számomra, az a Creppy palacsintáinak a töretlen népszerűsége.

 

Hogyan élted meg vállalkozóként/vezetőként a női szerepeidben a 2020/2021-es pandémiás helyzetet?

 

Rendkívüli kihívást állított elénk is a pandémiás helyzet, rövid idő alatt kellett egy átfogó újratervezést csinálnunk szinte minden működési területünkön. Amire roppant büszke vagyok, hogy a koronavírus járvány csapása ellenére sikerült egyben tartani a csapatunkat, minden kollégánkat megtartottuk, sőt munkát és jövedelmet biztosítottunk számukra. Ezen túlmenően szinte azonnali reakcióként kidolgozásra került a kiszállítás üzletágunk, mely a mai napig töretlen sikerrel működik.

A pandémia előtt, közben, és az újranyitás után is azt vallottuk, hogy a Creppyvel a célunk, hogy ha bárkinek PALACSINTÁzni támad kedve, akkor mindig a Creppy kell, hogy eszébe jusson. Egyedülálló világunkkal és hozzáállásunkkal nemhogy túléltük a legnehezebb időket, de mára a legjobb eddigi időszakainkat is felülműló számokat produkálunk. Pedig még nem mondhatjuk, hogy véget ért a pandémia …

 

Hogyan reagáltatok a vállalkozásban/csapatban a Covid okozta helyzetre?

 A koronavírus miatt kialakult helyzet nagy kihívást állított elénk, de sikerrel vettük ezt az akadályt is. Új üzletágak bevezetésével túléltünk úgy, hogy minden dolgozónknak sikerült folyamatos munkát biztosítanunk, illetve fenn tudtuk tartani éttermeinket folyamatosan. 

Videó: https://youtu.be/oui0gIpyAcQ

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás