Czinkos Katalin

19 éve telekommunikációban dolgozom, ezen belül főként az új termékek és az ehhez kapcsolódó IT fejlesztésekkel foglalkozom. Tipikusan összekötő szerepkörben az üzleti és IT terület határmezsgyéjén. Az elmúlt évek alatt sok szerepkörben dolgoztam, projekt vezetőtől a szakmai mentorig, átmeneti és végleges vezetőként és jelenleg pedig egy komplex és erős szakmai csapat vezetése a feladatom immár 3 éve. Kifejezetten fontosnak tartom a munkám során, hogy olyan csapatot – közeget teremtsek meg, ahol alapvetően eredmény orientált emberek tudnak együtt dolgozni hatékonyan. A csapat attitűdje, hozzáállása meghatározó abban, hogy mennyire tud eredményes, sikeres lenni, ezért nagy hangsúlyt fektetek ennek fejlesztésére. Alapelveim egyike a példán keresztüli vezetés, hiszem, hogy vezetőként ezzel tudom a legjobban befolyásolni a csapatom működését. Végzett coach-ként eszköztáram egyik alapköve a coaching, amit gyakran használok arra, hogy akár egy-egy embert, akár a csapatot egy adott helyzetből elmozdítsak.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás