Czagler Zsuzsa: A motiváció a küldetésem

Czagler Zsuzsa: A motiváció a küldetésem

Világéletemben azt kerestem, hogyan lehetne jobbá tenni a világot, hatékonyabban csinálni a dolgokat.

Mindig szerettem tanulni, szerettem a számokat és a matekot, így villamosmérnöki diplomával kezdtem. Majd rájöttem, hogy ez nem nekem való, ezért újabb diplomát szereztem és média-tervezési és -vásárlási szakemberként multi-cégeknél dolgoztam 21 évig. Ebből 16 évig a médiaügynökségi világban töltöttem ügyvezető igazgatóként. Számokat elemeztünk, stratégiákat készítettünk, embereket inspiráltunk, hogy megvegyék ügyfeleink termékeit és így ügyfeleink cégei sikeresek lettek. Nagy hatásunk volt, nagyon szerettem. 14 év alatt egy új céget építettem fel a nulláról 36 fős, majd 5 milliárdos forgalmú elismert piaci szereplővé. Sokáig én végeztem az összes HR funkciót is a növekvő cégnél: kiválasztás, betanítás, fejlesztés, csapatépítés, motiváció. Ezalatt értettem meg, hogy az igazi siker számomra az emberek fejlesztése és látni az ő ebből fakadó elégedettségüket. Az is ekkor vált világossá számomra, hogy motivált emberekkel a cégek is sokkal sikeresebbek üzletileg.

2004 óta folyamatosan fejlesztem magam magánemberként mindenféle önismereti módszerrel. 2015- ben, egy NLP (Neuro Lingvisztikus Programozás) képzésen filmszerű vízió formájában megjelent szemem előtt az igazi küldetésem: „segítsem terjedni a lélek-melegséget”, azaz a boldogságot és elégedettséget. Nem sokkal ezután, 2016 ban megcsömörlöttem a médiától és a multi-cégektől is, és otthagytam az általam 14 évig épített céget. Bár akkor nem értettem pontosan a megcsömörlés okát, de azt tudtam, hogy most már a küldetésem útját fogom követni. Tehát ismét tanultam és váltottam.

2017 óta ICF ACC coachként dolgozom, NLP mester eszköztárral. Ismét a nulláról indulva, most már a saját cégemmel, a VIP Valued Inspired People Coaching Centerrel segítek demotivált, stresszes embereknek, hogy kijöjjenek munka vagy élet elakadásaikból, kilátástalannak tűnő gödreikből, hogy felfedezzék, kik ők, miért vannak itt, mi a motivációjuk, hogy felkeljenek minden reggel, és hogy azt a boldog karriert és életet éljék, amire születtek.

Szinte villámcsapásként hatott rám, amikor megláttam az első Motivational Maps riportomat, ami az érzéseimet számokba öntve láthatóvá tette, miért is csömörlöttem meg korábban. Megértettem, hogyan akadályozta meg a cég a motivációim megélését. Egy pillanat alatt világos lett ez is, és azok a korábbi esetek is, amikor én nem tudtam motiváltan tartani néhány kollégát, és ezért elvesztettem őket.

Emiatt lettem 2018-ban Motivational Maps Business Practitioner, a módszert művelő és képző tréner is, az itthon működő 2 tréner egyikeként. A motiváció térképezés visszajelző ülésén segítek az embereknek tudatosítani, mit tehetnek a saját motiváltságuk, elégedettségük növelésére. A csapattérképek alapján segítek a vezetőknek felismerni és mozgósítani a csapatban levő, még kihasználatlan motivációs energiákat. A csapattérképet értelmező csapatépítő workshopokon teljes csapatoknak adok teljesen új lendületet, új megértést egymásról és emiatt sokkal hatékonyabban tudnak egymással együttműködni, nagyobb teljesítményt elérve. A térképezés közben figyeltem fel arra is, hogy a csapat bizalma és nyitottsága a vezetővel szemben mennyire befolyásolja a vezető lehetőségeit a motiváció és ezáltal a teljesítmény növelésére. Ezért a vezetőknek segítek elsajátítani azokat a tényezőket, amik elvezetnek ide: többek közt pl. a vezető víziója, alap beállítottsága a vezetői szerepről, a vezetési stílusok helyzeteknek megfelelő használata, az emberekkel és az irányítással kapcsolatos saját motivációja. Ehhez egy praktikus diagnosztikai eszköztárral rendelkező, sok ezer kiemelkedő eredményességű vezető modellezésén alapuló, bizonyítottan működő vezető-fejlesztési eszköztár, a Liberating Leadership módszerét választottam, melynek egyetlen képviselője vagyok itthon. Segítek a vezetőknek az embereik fejlesztését az első számú. prioritásukká tenni, és embereik motivációjának megismerése ennek nagyon fontos része.

Az emberekben rejlő átlagosan 40%-nyi ki nem használt motivációs energia megnövelésével a jelenlegimunkaerőhiányt is csökkenteni lehet,A motivált emberek elégedettebbek, boldogabbak, többet, jobban és örömmel teljesítenek, így a cégek is eredményesebbek: ez WIN-WIN helyzet.

A piacépítés nem egyszerű egy új módszerrel, amit meg kell tapasztaltatni az ügyféllel és számok kapcsán az érzéseiről kell beszélgetni vele coachként. De amikor valaki kipróbálja, az megérti az értékét és lelkesen tovább javasolja másoknak. Terjed a motiváció, nő az elégedettség, melegszenek a lelkek.

Most együtt van minden, amit tudok és szeretek. Számok, elemzések, stratégiák, emberek, érzések,tudatosítás és pozitív változás előidézése az emberekben: ez utóbbi egyben az én legfontosabb motivációm. 9 hónap alatt közel 20 cégnél mintegy 200 embert térképeztem fel, és már új térképezőket is kiképzek, hogy ők is terjesszék tovább a motivációt. Közben a magam ura vagyok, alkotok: ezek a 2. és 3. legfontosabb motivációm. A cégem profitot termel 1,5 év után. Motivált és elégedett vagyok.

A motiváció a szakmám, a hobbym, a hivatásom, a küldetésem. És életküldetésem megtalálása a motivációm minderre. Ennek megvalósítása számomra az életben elérhető legnagyobb siker.

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás