Történetek

Női szerepek régen és ma

Női szerepek régen és ma

Ha visszagondolunk pár száz évvel ezelőtti nőtársainkra, könnyen hihetnénk, hogy számukra könnyebb volt az élet, hiszen a háztartás vezetésén és a gyerekek nevelésén túl, nem volt más felelősségük (mintha ez így önmagában nem lenne bőséggel elegendő feladat és felelősség!).

Tudjon meg többet!

A lehetőség művészete

A lehetőség művészete

Katalina Groh szülei – magyarok voltak. Lányuk már az Egyesült Államokban született, ott járt iskolába. Filmrendező lett, a „storytelling” filmes megszállottja. Főként oktatási anyagokat készítenek. Még régebben indított egy sorozatot „Valós emberek, igazi történetek” (Real People, Real Stories) címmel. Ennek egyik epizódja Ben Zander karmesterről szól. Úgy tervezte Katalina, a filmnek azt a címet adja: „An Art of Possibility.” A lehetőség egy művészete. Más lett végül a címe. Miért is?

Tudjon meg többet!

Ha történtek is hibák

Ha történtek is hibák

Az Oprah Winfrey Show 25 évig volt műsoron, 150 országban közvetítették 2011-ig, összesen 30 ezer vendége volt, 48 alkalommal kapta meg a legrangosabb tévés kitüntetést, az Emmy-díjat. Oprah Winfrey az első fekete nő, aki Amerikában milliárdos lett. Vagyona 2013-ban meghaladta a 2,9 milliárd dollárt. A világ legbefolyásosabb személyei közé tartozik.
 

Tudjon meg többet!

Mentortörténet

Mentortörténet

A semmi értéke. Jim Collins bestsellerszerző. A Stanford üzleti iskolában tanult, de otthagyta, mert úgy gondolta, nagyobb karriert futhat be a Hewlett-Packardnál. De nem vette észre, hogy szertelenül hajszolja a különféle ötleteit – a biztos sikerre számítva. Élete telis-tele volt a túl gyorsan felfelé ívelő karrier zűrzavarával. Ezt vette észre egykori kedvenc professzorasszonya, aki egyébként a kreativitás és innovációja szakértője volt.

Tudjon meg többet!

A hálózat szenvedélye

A hálózat szenvedélye

A Wikipédia története az alapító története is. A 48 éves Jimmy Wales amerikai internetes vállalkozó, a Wikipédia elindítója. Sokan azt mondják: Wales – Larry Sanger és mások mellett – a Wikipédia társalapítója, ám ő egyedüli alapítónak tekinti magát.

A Wikipédia szabad, nyílt tartalmú enciklopédia, amelyet az olvasói szerkesztenek. A Wikipédia elképesztő növekedésével lett Wales a projekt szószólója és reklámozója. 2006-ban a Time magazin a világ egyik legbefolyásosabb emberének minősítette. Ő maga ezt mondta a Wikipédiáról: „Képzelj el egy világot, ahol minden egyes ember szabadon hozzájuthat az emberiség össztudásához. Ez az, amit csinálunk.”

Tudjon meg többet!

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás