Bodó Virág Anna – Amikor az álmok valóra válnak – BabyGarden Daycare

Bodó Virág Anna – Amikor az álmok valóra válnak – BabyGarden Daycare
Kérlek, meséld el vállalkozóvá válásod/vállalkozásod történetét: 
 
TIzennyolc éves koromban csak azt tudtam, hogy mindenképp gyerekekkel képzelem el a jövőmet. Az ELTE-n egy kedves tanárunk az óvodapedagógia szakon azt mondta: “lányok, ez egy szép hobbi, de nem lehet belőle megélni. Válasszatok gazdag férjet!”
Ezt a jótanácsot (még) nem fogadtam meg, de azt tudtam, hogy mindenképp szeretném, ha a “kecske is jóllakna, de a káposzta is megmaradna”, azaz, ha tudnék úgy pedagógusként dolgozni és a hivatásomnak élni, hogy közben nem kell választanom a csekkek befizetése és a vacsora között. Így tizenkilenc éves koromra meg is érett bennem a gondolat, hogy egyszer majd egy saját magánovit vagy magánbölcsit szeretnék vezetni. Ezen a gondolaton sokan csak mosolyogtak a környezetemben, és arra biztattak, hogy inkább menjek el “rendesen” dolgozni, vagy tanuljak tovább. Gyűjtöttem egy kis tapasztalatot az egyetemi évek alatt különböző magán-és állami intézményekben, valamint elvégeztem a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció szakát, hogy leendő vállalkozásom minden szegmensét a lehető legjobban átlássam majd. Elvégeztem a családi bölcsi vezetői képzést, beszéd-és mozgásfejlesztő pedagógus, valamint kisgyermeknevelő is lettem az eltelt évek alatt, mert hiszem, hogy egy vállalkozás tulajdonosaként nem csak a vezetői kompetenciák, de a szakmai hozzáértés és alázat is elengedhetetlen. 24 éves koromban, a második diplomám megszerzésével egyidőben megnyitotta kapuit a BabyGarden Daycare Családi Bölcsi és Miniovi Pasaréten, Buda szívében. A lakás, amit kialakítottam, éppen arra volt elég, hogy el tudjunk indulni és az elején gyakorlatilag ott is laktam, ahol dolgoztam. Két év elteltével – immár két csoporttal – annyira kinőttük a helyet, hogy egy sikeres pályázatnak és a szülők, gyerekek irántunk való szeretetének köszönhetően sikerült átköltöztetnem a vállalkozást egy óriási, kertes családi házba. A mai napig is itt üzemeltetem az idén szeptemberben már az ötödik szülinapját ünneplő vállalkozásomat, ahol immár – nagy örömömre – sokkal több családot és gyermeket tudunk fogadni. Rengeteg engedély, rögös utak, bizalmi válságok, csalódások, de egyben csodás gyermekmosolyok, elégedett szülök, hálás csapat és büszkeség is jellemezte az elmúlt éveket. Az utóbbi egy évben futó gyakornoki programunknak köszönhetően immár én mentorálhatom a hozzánk érkező leendő kisgyermeknevelőket, akik szeretnék kitanulni a szakma minden csínját-bínját. Ezen kívül egyik szeretett alma materemben, a Budapesti Corvinus Egyetemen rendszeresen lehettem vendégelőadó a Marketing tanszék alap-és mesterszakos hallgatóinál brandépítés, reklám és kommunikáció kapcsán.
Hogy mitől igazán különleges az én bölcsim? Angol-magyar kéttannyelvű programunk Montessori alapokon nyugszik, s a világ minden tájáról várjuk a hozzánk érkező pedagógusokat, gyerekeket, családokat, gyakornokokat. Büszke vagyok arra, hogy immár egy nemzetközi pedagógus csapattal, egy igazi multikulti babaöbölben élhetek a hivatásomnak egyfajta “magyar Mary Poppins”-ként. Az állatasszisztált foglalkozások, a baba jógamasszázs, a Toppantó zenebölcsi és a konduktív Tipegő torna mind-mind a kicsik kedvencei. A szülők nagy kedvence pedig a méltán népszerű hétvégi pizsiparty, amikor a bölcsi apraja-nagyja nálunk alszik.
Célom, hogy a jövőben még több bölcsődei csoportom és egy nagy magánóvodám is legyen. Jelenleg folyamatosan ezeken a projekteken dolgozom.
Szeretném elmesélni nektek a másik projektünket is, amelyet kedves kolléganőmmel, Pincz Petrával közösen álmodtunk meg: A Vállalkozó Pedagógusok workshopok immár két éve töretlen sikerrel szerepelnek szakmai körökben. Célunk, hogy a hozzánk hasonló motivált pedagógusoknak segítsünk elindulni akár az állami szféra szárnyai mellett, akár azon kívül. Előadásokat tartunk arról, milyen készségek, végzettségek, kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy valaki pedagógusként és egyben vállalkozóként el tudjon indulni és lásson egy sikeres jövőt. Olyan fiatalok és idősebbek látogatnak el hozzánk, akik szeretnének saját magánovit, magánbölcsit vagy fejlesztőt nyitni, esetleg babysitterkednének. Utat mutatunk és minden kérdésre őszintén, a tapasztalatainkból merítkezve válaszolunk. Ugyanakkor azt is sikernek könyveljük el, ha valaki a workshop után rájön, a vállalkozás mégsem neki való, hiszen így megkíméli magát egy esetleges későbbi kudarctól.
Hogy mi a siker titka? A folyamatos tanulás, az inspiráló és szeretetteljes légkör megteremtése, a vezetői kompetenciák fejlesztése, a gyerekek feltétlen szeretete és a türelem, türelem, türelem!
Sok álmatlan éjszakám volt már vállalkozóként, de úgy gondolom, sosem cserélném el semmire ezt az életutat.
Hogyan élted meg vállalkozóként/vezetőként a női szerepeidben a 2020/2021-es pandémiás helyzetet?
 
A pandémiás helyzet nagyon sok nehézséget okozott a bölcsőde működtetésében mind nőként, mind női vezetőként. Egyszerre kellett helyt állnom óvónőként, kollégaként, jóbarátként, megértő pszichológusként és vezetőként is. Ennyi szerepet pedig ember legyen a talpán, aki össze tud egyeztetni. Mivel a gyermeklétszám drasztikusan lecsökkent – a szülők féltették közösségbe adni a gyerekeket a vírushelyzet okán – így szinte minden nap azon izgultam, mit fog hozni a holnap, és mi lesz azzal a szeretett kis “gyermekemmel”, amibe hosszú évek tanulását, munkáját és idejét, lelkesedését fektettem.
A kollégák szintén a vírustól tartva hónapokig nem vették fel a munkát, így egy darabig édesanyám és én láttunk el minden feladatot a változó gyermeklétszám mellett. Úgy gondolom, életem egyik legnehezebb éve volt a 2020-as év, mindazonáltal enélkül sosem tudom meg, milyen, ha anyukám a saját kollégámmá válik.
A Vállalkozó Pedagógusok projektet Petrával sikerrel áthelyeztük online platformokra, így az ország minden tájáról érkeztek hozzánk leendő vállalkozók, pedagógusok és érdeklődők. Ezt a kényszer szülte megoldást végül a pandémiás “szünetekben” is megtartottuk, mert így szélesebb körben tudtunk segíteni a hozzánk fordulóknak.
Összességében nagyon nehezen éltem meg a pandémiás helyzetet, de rengeteget tanultam belőle, amiket a mai napig kamatoztatni tudok.
Hogyan reagáltatok a vállalkozásban/csapatban a Covid okozta helyzetre?
Vállalkozóként nagyon nagy dilemmát okozott, hogy a bizonytalannak tűnő helyzetben hogyan tarthatom fent úgy a bölcsit, ha a szülők – a vírustól tartva – nem hozzák a gyerekeket közösségbe. Minden követ megmozgattam, hogy megmaradjon a gyerekcsapat, a kolléganők és a bérelt ingatlan is. Még a legkilátástalanabbnak tűnő hónapokban is arra koncentráltam, hogy hogyan éljük túl és hogyan fogom majd újra felépíteni a szeretett kis vállalkozásomat. Most már bátran kijelenthetem, hogy ugyan rengeteg nehézség és álmatlan éjszaka árán, de sikerült! Nem tudom megköszönni eléggé a hozzánk járó szülőknek, valamint saját barátaimnak és szüleimnek azt a lelki támogatást és a kitartást, amivel túléltük a legnehezebb időket is.
Videó: https://youtu.be/hmt5D2TouTM

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal cookie-ket használ További információ itt

A törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. Ezek olyan apró, ártalmatlan fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést, számunkra pedig hogy megismerjük és ezáltal jobban kiszolgáljuk látogatóink igényeit. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor elfogadja a sütik használatát.

Bezárás